![Irie Maffia](/img/default-banner.jpg)
- 79
- 34 874 934
Irie Maffia
Hungary
Приєднався 14 січ 2007
Az idén fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjainak, ami nem is csoda, hiszen a zenekar Magyarország legkarakteresebb énekeseit felvonultató igazi supergroup. Ennek köszönhető, hogy olyan, a rádiók és TV-k által kiemelt rotációban játszott dalok fűződnek a nevükhöz, mint a ‘Bajnok’ vagy a ‘Hajnali Kör’, illetve mérföldkövek, mint a Sziget fesztivál himnusza (Easy As One Two Three), több Petőfi Zenei Díj jelölés és jónéhány külföldi turné (New York, Olaszország, Hollandia, Franciaország, Anglia, Csehország, Szlovákia, Románia, Szerbia). Emellett olyan kezdeményezéseket indítottak útjára, mint a Wake Up! című számukkal fémjelezett, újraélesztés tanulását népszerűsítő kampány az Országos Mentőszolgálattal karöltve.
IRIE MAFFIA feat. HIBRID - GANJA FUNK (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Zene: Élő Márton, Szekér Ádám, Meggyes Ádám, Kováts Gergő, Dési Tamás, Matus Péter, Horváth Gáspár
Szöveg: Busa István, Kovács Zsolt, Kemon Wesley Thomas
Mix, master: Élő Márton, Horváth Gáspár
Videoklip:Élő Márton, Fekete "Vegas" Zsolt
Rendező: Fekete Zsolt, Élő Márton
Operatőr: Fekete Zsolt
Köszönet: Mártonhegyi úti zöldséges, Nóra és Viktor!!, NKS, Zsola, Ponza, Dennis, Tink, Kéri Sanyi, Levendula Presszó, Hochstein Zoltán
KONCERTSZERVEZÉS:
Laszip Dávid
iriemaffia@gmail.com
Irie Maffia Productions
2024
Szöveg: Busa István, Kovács Zsolt, Kemon Wesley Thomas
Mix, master: Élő Márton, Horváth Gáspár
Videoklip:Élő Márton, Fekete "Vegas" Zsolt
Rendező: Fekete Zsolt, Élő Márton
Operatőr: Fekete Zsolt
Köszönet: Mártonhegyi úti zöldséges, Nóra és Viktor!!, NKS, Zsola, Ponza, Dennis, Tink, Kéri Sanyi, Levendula Presszó, Hochstein Zoltán
KONCERTSZERVEZÉS:
Laszip Dávid
iriemaffia@gmail.com
Irie Maffia Productions
2024
Переглядів: 119 021
Відео
IRIE MAFFIA - MELLETTEM (Official Music Video)
Переглядів 204 тис.4 місяці тому
Zene: Horváth Gáspár, Matus Péter, Dési Tamás, Kováts Gergő, Szekér Ádám Szöveg: Kéri András, Sena Dagadu Mix, master: Horváth Gáspár Videoklip: Blind Rendező: Pallag Péter Operatőr: Timár Benjámin Tánc koreográfia: Kondákor Panka, Bari István Köszönet: SÍN Művészeti Központ KONCERTSZERVEZÉS: Laszip Dávid iriemaffia@gmail.com Irie Maffia Productions 2024 DALSZÖVEG: Látom nem bírom el én sem, eg...
IRIE MAFFIA - NEM A JÓ FIÚK (Official Lyric Video)
Переглядів 38 тис.Рік тому
Zene: Horváth Gáspár, Matus Péter, Dési Tamás, Meggyes Ádám, Szekér Ádám Szöveg: Kéri András, Kemon Wesley Thomas, Busa István Mix, Master: Horváth Gáspár Video: Kerekes Tamás tamaskerekes.com KONCERTSZERVEZÉS: Dubwise Music Productions Laszip Dávid iriemaffia@gmail.com Irie Maffia Productions 2022 iriemaffia iriemaffia mi nem azok a jó fiúk vagyunk haza csak reggel b...
IRIE MAFFIA feat. LÁBAS VIKI - FÉLIG TELE (Official Home Video)
Переглядів 88 тис.Рік тому
Készült az NKA támogatásával Zene: Élő Márton, Horváth Gáspár, Matus Péter, Dési Tamás, Meggyes Ádám, Szekér Ádám Szöveg: Kéri András, Élő Márton, Sena Dagadu, Lábas Viki Mix, Master: Horváth Gáspár Video: Kéri Sándor, Miki357, Tamus Márton, Bonta Luca, Szűcs András Stylist: Bendes Bianka Smink: Nádasdi Sándor Haj: Koczka Köszönet a helyszínért Kruchió Lacinak, és a Fürge Páva dolgozóinak. KONC...
IRIE MAFFIA - Mondóka [Official Lyric Video]
Переглядів 50 тис.2 роки тому
Zene: Irie Maffia Mix, Master: Horváth Gáspár Video: Solid Studio Balázs Soma - videóvágás / animáció Bernáthy Zsiga - graphic design www.solid.hu KONCERTSZERVEZÉS: BlackBird Booking Kft. Laszip Dávid iriemaffia@gmail.com Irie Maffia Productions 2022 iriemaffia iriemaffia
IRIE MAFFIA - VOLT EGY ÁLMOM (Official Music Video)
Переглядів 1,2 млн2 роки тому
Zene: Horváth Gáspár, Matus Péter, Meggyes Ádám, Dési Tamás Szöveg: Kéri András, Kemon Wesley Thomas Mix, Master: Horváth Gáspár Rendező: Lippai Balázs Operatőr: Stámusz Dániel Gyártásvezető: Meister Nikolett Art director: Hollós Levente 2nd unit operatőr: Megyeri Dani Fővilágosító: Vajda László Kameraasszisztens: Egry Krisz Stylist: Dima Gronic Stylist assistant: Fülöp-Pál Ábel Make-up artist:...
IRIE MAFFIA - KELL EGY HÁZ (Official Music Video)
Переглядів 513 тис.3 роки тому
Zene: Samms Oswald, Horváth Gáspár, Kéri András, Matus Péter, Szekér Ádám, Dési Tamás Szöveg: Árokszállási Tamás, Sena Dagadu, Kéri András, Busa István, Kemon Wesley Thomas Mix, Master: Horváth Gáspár Főszereplő: Hochstein Zoltán Táncosok: Parásó Vivienn, Wiesner Nikolett, Szabó Dominika, Deák Csilla, Oláh Vanessza Rendező: Erdész Tamás, Karsai Kata - www.verygoodbudapest.com/ Rendező assziszte...
IRIE MAFFIA - Feel The Vibe (Official Music Video)
Переглядів 62 тис.3 роки тому
Zene: Horváth Gáspár, Szekér Ádám Szöveg: Sena Dagadu, Kemon Wesley Thomas Mix/Master: Horváth Gáspár Rendező/Vágó: Dudás Ágoston "Wolfshoot" Operatőr: Dudás Ágoston "Wolfshoot" 2nd Camera/drone: Gál László Time-lapse: Bátori Gábor Photo: Ambrus Gergely "Bruzek" Stylist: Mojzes Dóra Gyártásvezető: Kéri Sándor Külön köszönet: Tűzkő Lili, Rimóczi Imre A 2020-ban fennállásának 15. évét ünneplő Iri...
IRIE MAFFIA - IRIE FAMILY (Official Lyric Video)
Переглядів 52 тис.3 роки тому
Irie Maffia - Irie Family (Official Lyric Video) Zene: Horváth Gáspár, Élő Márton, Szekér Ádám Szöveg: Kemon Wesley Thomas, Kéri András, Sena Dagadu, Busa István Mix, Master: Horváth Gáspár Operatőr: Irie Maffia Vágó: Lehel Olivér DALSZÖVEG: SENA It is i who go there Walk with no fear Coz me no walk alone me walking with the squad and we don’t care We don’t care for haters no Coz we no get time...
IRIE MAFFIA feat. WOLFIE & MESZKA - EXTRA FRISS (Official Audio)
Переглядів 49 тис.3 роки тому
Irie Maffia feat. Wolfie & Meszka - Extra Friss (Official Audio) Zene: Élő Márton, Szekér Ádám Szöveg: Sena Dagadu, Busa István, Meszes Balázs, Farkas Roland Mix, master: Horváth Gáspár SZÖVEG: SENA Kéne valami extra friss Olyan, amilyen a mennybe visz Kell egy adag szuperdurva, Amire emlékszel 100 év múlva Adok én neked egy olyan forrót Felfedezel magadnak egy másik bolygót Amit én tudok az ig...
IRIE MAFFIA - UP 'N AWAY (Official Music Video)
Переглядів 83 тис.3 роки тому
Irie Maffia - Up 'N Away (official music video) Zene: Kemon Wesley Thomas, Szekér Ádám Szöveg: Kemon Wesley Thomas, Busa István Mix/Master: Horváth Gáspár A 2020-ban fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjainak, ami nem is csoda, hiszen a zenek...
Irie Maffia x NKS x Saiid - Rohan Az Idő (Official Music Video)
Переглядів 198 тис.4 роки тому
Irie Maffia x NKS x Saiid - Rohan Az Idő (Official Music Video) Zene: Irie Maffia, Busa István Szöveg: Busa, Sena, Kemon, NKS, Saiid Producer: Élő Márton Mix: Élő Márton Master: Horváth Gáspár Video: Fekete Zsolt, Tábori Ádám A 2020-ban fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a leg...
IRIE MAFFIA - BIG PIECE (Official Lyric Video)
Переглядів 39 тис.4 роки тому
Irie Maffia - Big Piece (Official Lyric Video) Music: Élő Márton, Horváth Gáspár Lyric: Sena Dagadu, Kemon W. Thomas Mix, Master: Horváth Gáspár Video: Fekete Zsolt, Mengyán Gergő A 2020-ban fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjainak, ami nem...
IRIE MAFFIA feat. FLUOR - PONT OLYAN, MINT RÉG (A Balaton dala)
Переглядів 1,9 млн4 роки тому
Zene: Horváth Gáspár, Kéri András Szöveg: Kéri András, Karácson Tamás, Busa István, Sena Dagadu Mix, Master: Horváth Gáspár Videoklip: Blind / blindmedia.hu Rendező: Pallag Péter Operatőr: Timár Benjámin Gyártásvezető: Pallag Dániel Drón: László Péter Világosító: Szőr Olivér Stylist: Bendes Bianka Smink: Huszár Kata Fodrász: Koczka Utómunka: Timár Benjámin, Pallag Péter Sofőr: Kéri Sándor A vid...
IRIE MAFFIA - THIS MOUTH (Official Lyric Video)
Переглядів 101 тис.4 роки тому
Irie Maffia - This Mouth (Official Lyrics Video) Music: Élő Márton, Horváth Gáspár Lyric: Sena Dagadu, Kemon W. Thomas, Kéri András Mix, Master: Horváth Gáspár Video: Fekete Zsolt Irie Maffia Productions 2020 A 2020-ban fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztivál...
IRIE MAFFIA - MIND ÚTON VAGYUNK (Official Video)
Переглядів 160 тис.4 роки тому
IRIE MAFFIA - MIND ÚTON VAGYUNK (Official Video)
IRIE MAFFIA x FOLLOW THE FLOW - B-oldal (OFFICIAL HOME VIDEO)
Переглядів 2,2 млн4 роки тому
IRIE MAFFIA x FOLLOW THE FLOW - B-oldal (OFFICIAL HOME VIDEO)
IRIE MAFFIA feat. MYKAL ROSE - EVERLASTING LOVE (Official Lyric Video)
Переглядів 39 тис.4 роки тому
IRIE MAFFIA feat. MYKAL ROSE - EVERLASTING LOVE (Official Lyric Video)
Irie Maffia - Mi Voltunk (Official Lyric Video)
Переглядів 57 тис.5 років тому
Irie Maffia - Mi Voltunk (Official Lyric Video)
Irie Maffia & Zing Burger bemutatja: Palkonya Hangja aug. 10-12
Переглядів 25 тис.6 років тому
Irie Maffia & Zing Burger bemutatja: Palkonya Hangja aug. 10-12
A Hajnali Kör élőben feat. Feszt!Eger
Переглядів 11 тис.6 років тому
A Hajnali Kör élőben feat. Feszt!Eger
Így készül egy új Irie Maffia szám + Busa 40. szülinapot ünnepeltünk!
Переглядів 6 тис.6 років тому
Így készül egy új Irie Maffia szám Busa 40. szülinapot ünnepeltünk!
IRIE MAFFIA feat. Marsalkó Dávid - Hajnali Kör
Переглядів 7 млн6 років тому
IRIE MAFFIA feat. Marsalkó Dávid - Hajnali Kör
IM TV - 10 éves a Fel a kezekkel! album újrajátszó buli AFTERMOVIE
Переглядів 1,9 тис.6 років тому
IM TV - 10 éves a Fel a kezekkel! album újrajátszó buli AFTERMOVIE
6. Keresztkérdés - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
Переглядів 2,5 тис.6 років тому
6. Keresztkérdés - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
3. Győrffy Ákos - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
Переглядів 18 тис.6 років тому
3. Győrffy Ákos - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
2. DNS - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
Переглядів 1,4 тис.6 років тому
2. DNS - Ballantine's True Music X Irie Maffia Rap Challange
Kibaszott legenda
Hattalmaas❤❤
Szerintem most a magyarok között a legjobb. ❤😊
❤
Ó dejóóóóóó.
🔥🔥🔥🔥
Öreg Tink mester sem maradt ki a jóból :D
MASHUP BABY ---> ua-cam.com/video/YLdfXGu_C-o/v-deo.html
ez a szám hasonlit erre a refrénre ua-cam.com/video/w0N4twV28Mw/v-deo.html Ini Kamoze - Here Comes The Hotstepper
ua-cam.com/video/YLdfXGu_C-o/v-deo.html
ezt már nem kéne erőltetni...
"Halgasd a B-oldalt és velem velem velem velem"
ua-cam.com/video/lz-Lf4sEHG0/v-deo.htmlsi=uTuJ3QGN3UsCo3IS
Na ez a jó vonal!!!
X
❤❤❤Keddvenc zeném lett
Végre valami rendes új Irie Maffia szám! Most azért megkívántam, hogy elmenjek egy jó Irie koncertre 😀
ezkvayo🎉❤
Ennél szarabb zenét még a világon nem hallottam! Szégyen. Zenediplomát vissza adni! 🤣🤣 Természetesen csak vicceltem. Hahaha BP Parkban és A38-ban találkozunk... Szevasztok
Pont most robbantottam és először hallom ezt a zenét hatttalmas lett 😁✌🏾💚💚
2024.06.17. 00:42
😎😎😎😎👌👌👌
😯😯😯🤯🤯🤯🤯
Ennyi😂❤💪💪💪💪
uhhh ez most lelket melegített! <3 Kössziiiiiiiiiii
Big Respect!! Hát ez K. Yoo ❤
Jó szar lett, ha már más témát nem találtok.. Ez az! Jusson hozzá minden fiatal papírhoz, hasishoz, fűhöz, aztán kapunk egy használhatatlan, lusta generációt..
Itt tényleg csak Zöld a Zöldséges!!😂😂🎉🎉🎉
Grüsse aus Wien nach Budapest 🤟🥦
Isten Kirááááály!!!!!Asszem meg is van a nyár slágere for us ... "fajin vibe" ;-)
Ez van akkora zene mint anno a B@zd fel kéket! Hajrá Irie! 😊
A szöveg jópofa, de az állapototok nem annyira. Kéne kicsit mozogni, nem?
Nem sok zenéit szeretem az együttesnek ,viszont most lettek ezzel a számmal számomra tökéletesek.
🌫🥦🥦🥦🌫
Hibrid, hogy egyem a szövegeid tankönyvből, annyira szeretem a stílusod, a track meg ájulás
Joker smoker
a gyémántfater<3
Ez mekkora lesz augusztusban a Parkban! 😀 Irie Maffia Forever!!! ❤❤❤
Kérünk egy Gimmeshot reuniont!
A elmúlt talán tíz év első száma, ami rezgés nélkül viszi át a lécet és nem csak épphogy vállalható vagy abszolút vállalhatatlan
Klassz zene lett. Gratulálok. Hybridnek sok egészséget, kívánok. Köszönjük. 😊❤
Áradjon a brokkoli
Annnnnyira jó kis vibe!!! K*ra tetszett!!! 🤜🤛👊🤝💪
Bárcsak elhúzta volna a végét Zefil ✌️🖤
Naaa mèg ilyet ez az igazi Irie maffia ,🙏🙏👏👏
Jó érzésből készült zene, jó érzésű klipp, semmi flanc, ragadós szleng. Milyen király lenne egy feat Sennával meg Columbóval, ütős egy zenekar lenne!
Mégis szereztem... az araboktól a keletiben fél grammot dupla áron. Régi "szép" idők. 😅
Big up lady!!! Jaaah rastafarai!!!! Beardy Man and notnlast the gypsy king. Love it.!!! G fayaaa
Hát igen 💥💥💥
2:12-nél a felirat! 😀😀😀
Já de jó!!!👏👏👏